top of page

Mióta az eszemet tudom, keresem a helyemet a világban, amivel nyilván nem vagyok egyedül. Több helyen, többfélével próbálkoztam, mígnem visszatértem ahhoz, ami gyerekkoromban is a legjobban érdekelt.

Az alkotás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12 éves korom óta ismerkedek a különböző kézimunkákkal, mint varrás, kötés, horgolás, hímzés, stb. Első önálló géppel varrt munkámat 13 éves koromban készítettem házi feladatként technikaórára.

Ez egy sokszínű párnahuzat volt, amit szivacsdarabkákkal tömtem ki. A feladatot a tőlem elvárható szinten felül teljesítettem, ezért csak 4-es osztályzatot kaptam rá. Annyira dühös lettem, hogy a macskámnak ajándékoztam a párnát, aki két évig használta. Ezután a varrás sokáig csak egy álom maradt. 8 évvel ezelőtt ajándékba kaptam egy varrógépet, és ezzel indult a lavina. Anyagokat túrtam, régi, nem használt ruhákat bontottam és azokon gyakoroltam. 2010-ben csatlakoztam a Zirci Gyűszűkék Foltvarró Csoporthoz, ahol újabb technikákat sajátítottam el. Ekkor indult az igazi alkotási dömping és vele együtt a vezérhangya, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, mert ez az ami megnyugtat, mintha magamnak készíteném. 2014 novemberében “rabszolgatartómmal” szakítva úgy döntöttem, hogy megpróbálom.

Életemben először megtettem az első lépést önmagamért. Így született meg a vállalkozásom.

Egyedi készítésű használati tárgyak varrása.

Talán nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy “Ki nem állhatom a tömegtermékeket!” Miért ne lehetne neked is olyan szobád, konyhád, stílusod, melynek színeit és formáit Te Magad álmodtad meg?

 

Alkotásaim egyre bővülő köre:

– takaró

– párna

– falvédő

– táska (ami a szívem csücske lett)

– jelmez (gyerekeknek és felnőtteknek)

– ünnepi díszek (karácsony, húsvét)

– konyhai kiegészítők (kötény, fogókesztyű, edényfogó, tányéralátét, székszoknya)

– irattartó mappa vagy füzetborító

- ajtódísz, névtábla

Egyediségük a szín és formavilágon túlmenően abban rejlik, hogy sosem készítek két egyformát.

Munkáimat nem csupán saját használatra, hanem ajándékba is ajánlom.  

A Te egyéni elképzeléseidet is szívesen megvalósítom.

Álmodj, tervezz, én megvarrom!

bottom of page